诗篇 142

无人眷顾我的性命

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. ²Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz. ³Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat, ⁴Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

⁵Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem. ⁶Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén; ⁷Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

⁸Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.